~*Még mindig örülsz és lelkendezel,
mert egy pillanatra kisütött életed fölött a nap,
meleg áram járja át idegeidet, mosolyok szállanak feléd,
emberi szavak vigasztalnak?...
Még mindig nem tudod,
hogy holnapra mindez törmelék lesz és kacat,
mert az élet pontos mozdulatokkal vissza is veszi mindazt,
amit ad, összetöri, amit felépít, eltapossa, amit odalök ajándéknak?*

~*Vannak pillanatok az életben; amiket soha nem lehet elfelejteni.
Vannak pillanatok, amelyek mint parányi tűk megakadnak az ember húsában és idegszálaiban. Amik oly élesen és mélyen vágódnak be az emlékezetbe,
hogy az idő sohasem tudja kimosni belőlünk.
Halk pillanatok ezek, csak a halk pillanatok fúródnak ilyen mélyre.
Az élet hangos, nagy pillanatait gyakran előszedi az ember,
minden alkalommal kiszínezi, átfesti, az érdekes,
nagy pillanatok lassanként megkopnak,
elhalnak a borosasztalok felett a szivarfüstben.
Csak azok a pillanatok az örökkévalók, amiket nem lehet elmondani.
Ezek a kis meztelen pillanatok szemérmesen elbújnak a szívben,
így élik magányos életüket.*


~*Amikor teljesen egyedül vagy
És az ágyadban fekszel
Amikor a tükörképed visszabámul rád
Akkor elégedett vagy önmagaddal?
Lehámoztad magadról a jelmezedet
Szertefoszlott az illúzió
Elégedett vagy magaddal?*

~*Ha az élet nagy pillanataiban olyasmit akarunk közölni,
amire szavunk nincs - akkor elhallgatunk.
S a lelkek e csendben oly mélységesen megértik egymást,
mint egyébként soha.*

~*Senkit sem hibáztathatsz, amikor ott állsz egy olyan mély sebbel,
amit lehetetlennek tűnik egyedül begyógyítani, és nem hiszed,
hogy valaha is meg tudod szokni, így hát kínlódva menekülni próbálsz a fájdalom elől.
Csakis az idő - a hosszú, hosszú idő - tudja az ilyen sebeket begyógyítani,
ezért nem tehetsz mást, mint hogy a kezébe adod magad,
és igyekszel minden egyes túlélt napot győzelemként elkönyvelni.
Percről percre, óráról órára csak vergődsz és tűrsz,
aztán lassan,
hetek vagy hónapok múltával kezded észrevenni a gyógyulás első jeleit,
a seb pedig hegedni kezd és lassacskán sebhely lesz belőle.*


~*- Mondd, mi lesz azokkal, akik szeretik egymást?
- Azt hiszem, az övék, amijük van, akármi legyen az,
és szerencsésebbek, mint bárki más.
Aztán egyikük egyszer s mindenkorra megkapja osztályrészéül az ürességet.*

~*Ha valamilyen életszabály kialakult életünkben,
ahhoz mindenáron ragaszkodnunk kell;
mert a felnőtt ember élete úgy áll össze szabályokból és életmódokból,
mint egy épület szilárdan összerótt téglákból,
s nem tanácsos megingatni ezt a szerkezetet azzal,
hogy egyik vagy másik téglát elmozdítjuk helyéből.
Negyven éven túl megtelik életünk rendszabályokkal,
melyeket tekinthetnek mások rigolyáknak:
mi tudjuk,
hogy igazi értelmük a védekezés az anarchia ellen.
Felkelés, lefekvés, szórakozások, munkaidő,
emberekkel való kapcsolatok,
mindezt idővel szigorú törvények szabályozzák.
S ha vétünk e törvények ellen,
lelkiismeretünk megtelik bűntudattal.
Nem igaz, hogy az életmód lehet "spontán".
Te magad lehetsz néha spontán, elhatározásaid,
szenvedélyeid, ötleteid lehetnek önkéntesek:
de életmódod, mely mindettől független,
nem lehet önkéntes és ötletszerű.
Ha az embereknek nem tetszik,
hogy így vagy úgy élsz, másképpen,
mint ahogy ők szeretnék, elképzelik,
vagy másképpen, mint ahogy egyszer,
valamilyen kényszerűség vagy félreértés parancsára megfogadtad nekik: ne bánjad. Nem az embereknek élsz.
De ha a magad törvényei ellen vétkezel,
e hűtlenséget keservesen megbánod.
Még bűneidben és hibáidban is tartsd be a rendszert,
mely életed törvényeiből következik.
A világ szemében akárhányszor megbukhatsz.
Önmagunk előtt nem szabad gyöngének lenni; mert ez az igazi bukás.*


~* Ha tényleg akarod,akkor ne állj meg, menj!
Ne gondolj rám, légy nyugodt, tudok egyedül maradni.
Tudod Te is, egyik fájdalom sem tart örökké.
Sőt,bármelyik pillanatban tudok újra szeretni.
Nem működött volna tudom, igazad van, na menj el!
Ne félj, tényleg lehetünk barátok.
Amúgy hosszú ideje nem mondtam Neked,
hogy szakítani szeretnék.
Na menj el!
Menj..menj.. Ne menj!Állj meg kérlek!
Ne menj, maradj, hazudtam.
Nem igaz, nem állok készen a szakításra.
Félbemaradt dolgok vannak még közöttünk.
Ne menj,állj, már most őrülten hiányzol!

Így a helyes mindkettőnknek, menjél..
Higyjél nekem, nem vagyok olyan szomorú, mint gondolod.
Belül egy új élet kezdetének az öröme és izgalma van, menj már...
Menj.. menj.*

~*Időről időre mindig változik, hogy kit szabad szeretnünk, és kit nem.
Csak egyvalami változatlan: azután vágyunk, aki után vágyunk.*


~*Vannak, akik hálásak, ha megkínálod őket a szívük legféltettebb vágyával, másokat azonban halálra rémiszt a lehetőség. Mert általában előbb le kell mondanod a régi életedről, a régi éned egy részéről, hogy megkapd, amit szeretnél. És ehhez bátornak kell lenned, különben nem leszel képes a váltásra. Márpedig ha nem vagy képes váltani, mindössze három lehetőséged marad: utálhatod önmagadat, hogy nem vagy képes megtenni azt az aprócska lépést, utálhatod azt, aki miatt feláldozod a boldogságnak a lehetőségét, vagy utálhatod azt, aki a boldogságot kínálja, okolhatod őt, amiért nincs benned elég mersz, és elhitetheted magaddal, hogy nem is volt valóságos a lehetőség. Mert egyszerűbb mást hibáztatni, mint önmagadat.*