~*Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá - segíteni kell neki. Hogy miért? Mert csak a testnek van ideje - a léleknek nincs.*

~*Mindannyiunknak van egy olyan barátja,
akit a múltból őriz.
Közbe-közbe rápillantva ami a múltba repíti.
Vagy csak elég az illata.. egy metszet, egy hasadék az időben.
Ahol és amikor szerelemmel átitatott a levegő..
Mikor még az kezében kelt fel a nap...
..s a megtartott lélegzetet lassan elengedvén,
elfogadjuk a jelent bársonyos múlandósgát.*

~*Az első találkozás az operával eldönti, hogy lesz tovább, az ember vagy megszereti, vagy megutálja. Ha tetszik, mindig szeretni fogja, ha nem, talán megtanulja méltányolni, de sohasem fog a lelkéhez férkőzni.*

~*Nem kell bedőlni a látszatnak. Közönséges vagyok, de ez csak az álcám. Olyan vagyok, mint a gekkó a fák törzsén, vagy a sarki róka, ami télen bundát vált: ami látszik belőlem, nem az az igazi színem.*


~*A szerelem az, ami miatt a legvégletesebb dolgokat követjük el - ez az az érzés, amely képes valódi magasságba emelni és mélységbe taszítani bennünket, amely képes megváltoztatni minket.*


~*Mindenhez idő kell. (...) És ez az, amit a maga generációja olyan nehezen fogad el. Mind úgy nőttek fel, hogy elvárják, a dolgok azonnal a maguk kedve szerint alakuljanak. Elvárják, hogy az életük olyan legyen, amilyennek elképzelték. (...) De ehhez idő kell.*

~*Még mindig örülsz és lelkendezel,
mert egy pillanatra kisütött életed fölött a nap,
meleg áram járja át idegeidet, mosolyok szállanak feléd,
emberi szavak vigasztalnak?...
Még mindig nem tudod,
hogy holnapra mindez törmelék lesz és kacat,
mert az élet pontos mozdulatokkal vissza is veszi mindazt,
amit ad, összetöri, amit felépít, eltapossa, amit odalök ajándéknak?*

~*Vannak pillanatok az életben; amiket soha nem lehet elfelejteni.
Vannak pillanatok, amelyek mint parányi tűk megakadnak az ember húsában és idegszálaiban. Amik oly élesen és mélyen vágódnak be az emlékezetbe,
hogy az idő sohasem tudja kimosni belőlünk.
Halk pillanatok ezek, csak a halk pillanatok fúródnak ilyen mélyre.
Az élet hangos, nagy pillanatait gyakran előszedi az ember,
minden alkalommal kiszínezi, átfesti, az érdekes,
nagy pillanatok lassanként megkopnak,
elhalnak a borosasztalok felett a szivarfüstben.
Csak azok a pillanatok az örökkévalók, amiket nem lehet elmondani.
Ezek a kis meztelen pillanatok szemérmesen elbújnak a szívben,
így élik magányos életüket.*


~*Amikor teljesen egyedül vagy
És az ágyadban fekszel
Amikor a tükörképed visszabámul rád
Akkor elégedett vagy önmagaddal?
Lehámoztad magadról a jelmezedet
Szertefoszlott az illúzió
Elégedett vagy magaddal?*

~*Ha az élet nagy pillanataiban olyasmit akarunk közölni,
amire szavunk nincs - akkor elhallgatunk.
S a lelkek e csendben oly mélységesen megértik egymást,
mint egyébként soha.*