~*A fájdalom mulandó, a győzelem örök.*

~*Az emlékek olyanok, mint a porba húzott vonal. Minél tovább megyünk visszafelé, a vonal annál jobban elmaszatolódik, annál nehezebb meglátni, merre vezet. Végül nem marad más, csak a sima homok, és a semmi fekete lyuka, ahonnan az ember kijött.*

~*Ha túl sokáig vársz, örökké kötve maradsz; amikor ugrasz, már túl késő.*

~*Én nem félek tovább élni
Én nem félek egyedül sétálni a világban..
Édesem, ha maradsz, megbocsátok
Semmit nem tudsz mondani, ami megállithatna...*


~*Próbáltál újból szeretni..
de ahhoz el kell veszteni. 
Elveszteni. 
Kerestél az utcán, hol vagyok? 
Kerestél a házban, nem vagyok. 
Már nem vagyok.*

~*Ítélkezni sokkal könnyebb. Azt gondolni, hogy a jó az egyik oldalon van, a rossz meg a másikon. Pedig nem. Nem így van. Tudja (...), a rosszat néha... néha nehéz felismerni... Valaki eldönt valamit, a többiek úgy gondolják, hogy jó a döntése, vagy legalábbis nem nagyon rossz, és követik. Kezdetben esetleg van, aki ellenáll, aki szól, hogy nem lesz ez jó, nem így kellene csinálni, de aztán neki is be kell állnia a sorba.*


~*Hogy van az, hogy egyik nap az élet rendezett, elégedettnek érzed magad, talán kissé cinikus vagy, de alapjában mégis elégedett, és aztán, minden figyelmeztetés nélkül, egyszer csak a szilárdnak hitt talaj meginog, szétnyílik a lábad alatt, és hirtelen egészen máshol találod magad, olyan helyen, melynek pontos helyrajzát nem ismered, s a szokások teljesen idegenek.
Az utazónak legalább választása van. Aki útra kel, tudja, hogy a dolgok nem lesznek olyanok, mint otthon. A felfedező előre tudja ezt. De mi, kik csupán a véráramok útjait járjuk, s bensőnk egy-egy városára váratlan bukkanunk, nem tudunk felkészülni.*